Magyarország 2004., az Európai Unióba lépésig önellátó volt cukortermelésből. Öt cukorgyár működött. 1990-ben még tizenkettő.

Az Európai Unió 2006-ban úgynevezett cukorreformot hajtott végre Mariann Fischer Boel, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos javaslatára. A reform célja, hogy az EU cukortermelését évi hatmillió tonnával csökkentse. Évi tizenhét és fél millió tonnáról tizenegy és fél millió tonnára. Ennek eszközei pénzbeli támogatások azok számára, akik átállnak más termesztésére, termelésére, illetve kötelező hozzájárulás a szerkezetátalakítási alaphoz azok számára, akik nem hajlandók eléggé csökkenteni a cukortermelésüket, cukorrépa termesztésüket. A reform oka, hogy az EU exporttámogatást adott az európai cukor exportálóknak, akik így tisztességtelen előnyhöz jutottak a világpiacon, ami miatt a Kereskedelmi Világszervezet elmarasztalta az Európai Uniót. Magyarország erről persze nem tehetett.

Ezt a reformot a magyar kormány is megszavazta, Gráf József földművelésügyi miniszter akkor azt ígérte, hogy ez nem jelent majd gyárbezárást. Azóta az ötből négy cukorgyár bezárt, a cukorrépa termesztés negyedére esett vissza a cukorreform előtti szinthez képest. Magyarország már kétszer annyi cukrot importál, mint amennyit előállít, ez utóbbi már csak 105 000 tonna évente. Cukorreform előtt 402 000 tonna volt, tehát még bőven jutott exportra is a magyar cukorból. Természetesen a magyar cukorgyártás nyereséges volt, a magyar cukoripart egyértelműen az EU cukorreformja és a szocialista magyar kormány ehhez való asszisztálása tette tönkre. Az importcukorért persze euróval kell fizetni. Közben a magyarok Ausztriába járnak cukrot vásárolni, mert már ott is jóval olcsóbb a cukor, mint Magyarországon.

 

Mi haszna és értelme is van Magyarország számára egy olyan szervezetben tagnak lenni, amelyik a mezőgazdaságunkat és a feldolgozóiparunkat leépítteti, munkanélküliséget okozva ezzel? Szégyenszemre kiváló mezőgazdasági adottságai ellenére Magyarország már a saját szükségleteit sem képes kielégíteni. Inkább drága pénzért euróért importál annyira drága cukrot, amit már nem is érdemes Magyarországon megvenni, mert olcsóbb külföldön bevásárolni, ahelyett hogy az ország maga gyártana, munkahelyeket megőrizve ezzel, és még exportbevételre is szert lehetne tenni. Nem kifelé menne az euró az országból, hanem befelé jönne.

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet bölcs döntésükért azon honfitársaimnak, akik igennel szavaztak Magyarország EU csatlakozására és/vagy a szocialistákra.

Megcsináltátok.